Az oldalainkba ágyazott Google Adwords kódja marketing célokra, valamint a Google Analytics kódja a látogatottság méréséhez sütiket használ.

Adatkezelési szabályzat Elfogadom

Tilos Rádió: Marcel & Sematic4 & Toma

A Kandinsky álmokat megidéző színek áramlása átveszi az éjszaka visszhangzó ütemét és hömpölygő mély akkordokká sűrűsödik a téren.

 

MARCEL: a Tilos Rádió Szigorúan Ellenőrzött Beatek műsorának házigazdája, zenei producer és DJ, aki hazai elektronikus zene egyik úttörője a '94-ben a Bernathy & Sons elődjében kezdte pályafutását, majd Viginti Etduo és Cirrus Maximus című albumaival, valamint az ikonikus Nuphonic kiadónál és a Future Sound Of Budapest válogatáslemez megjelent zenéivel gyorsan nemzetközi elismertséget szerzett. Élő fellépéseivel (live act) bejárta Európát a londoni The End klubtól a Transmusicales fesztiválig, miközben olyan világhírű labelekhez szerződött, mint az LTJ Bukem-féle Good Looking Records vagy a Wax On Records, Harakiri Blues című kislemezét pedig maga Gilles Peterson pörgette a BBC-n. Jelenleg a Spotify-on és a Café del Mar válogatásokon is sikeres a Faunabeats formáció tagjaként, valamint önállóan, Marcel aka Carmel néven a Bandcampen formálja a chillhop, triphop és a mélyebb elektronikus zenék világát.

Tilos Rádió - Szigorúan Ellenörzött Beatek műsor

Marcel music

 

SEMATIC4: Tilos Rádiós DJ és zenei producer, (korábban DJ Ozon) aki 1996 óta formálja a hazai szubkultúrát. A mainstream hangzást tudatosan kerülő művészt mindig az egyedi, úttörő és kísérletező megoldások inspirálták, így alkotói palettája az electro, a techno és az acid világától egészen a trip-hop és ambient stílusokig terjed. Elektronikus zeneszerzőként olyan neves nemzetközi kiadóknál jelentek meg zenéi, mint a Bass Agenda, a Diffuse Reality vagy a Warehouse Manifesto. Filmekhez és színházi produkciókhoz is rendszeresen komponál egyedi atmoszférájú műveket.

Sematic4 music 1

Sematic4 music 2

  

TILOS RÁDIÓ: ahol a szabályokat a szabadság írja!

Gondoltál már arra, milyen lenne egy rádió reklámok és unásig ismételt zenék nélkül?

A Tilos Rádió egy civil szervezet, amely pontosan ilyen: teljesen független és reklámmentes rádió, amely egykor kalózrádióként kezdte, mára pedig a hazai underground megkerülhetetlen világítótornya.

Főleg bakelit lemezekről élő zenei DJ mixek és szókimondó, tabuk nélküli tartalmak kapnak itt teret, amelyek máshol szóhoz sem juthatnak. Mögöttük nem állnak befektetők: a Tilos Rádiót több mint 300 megszállott önkéntes működteti fizetés nélkül, puszta szerelemből. És ki tartja el? Ti! A rádió működését főleg a hallgatók adományai (1% szja), a Tilos portékák (pólók, pulcsik, stb.) és a legendás, minden évben megrendezett Tilos Maraton fesztivál bevételei fedezik. Ez egy valódi, független közösség, amely a Te támogatásod nélkül nem létezhetne, ezúton is hálásan köszönjük!

Csatlakozz a szabad frekvenciához: Budapesten: FM 90.3, országosan és a neten: tilos.hu

Tilos Rádió – Nem másolunk. Nem ismétlünk. Nem hallgatunk.